Liefe coaching bemutatás
A coaching jelentése:
A kifejezést a sport világából kölcsönözték (coach = edző) és tulajdonképpen erről is van szó…
A jó edző nem jobb a sportolónál, hiszen akkor ő indulna a versenyen, de ő van annak a tudásnak birtokában, amivel a rábízott versenyzőből ki tudja hozni a maximumot.
Nem adok konkrét tanácsot. Az a cél, hogy segítségemmel az ügyfél megtalálja a számára legjobb megoldást és meg tudja valósítani elképzeléseit. Ezen az úton végig mellette vagyok. Segítem a probléma megfogalmazásában, az irány kijelölésében, és támogatom a megvalósulásig tartó út nehézségein keresztül egészen a célig.
Miben más a coach, mint a pszichológus?
„A coaching nem a múltban elkövetett hibákra, hanem a jövőbeni lehetőségekre fókuszál.”
(Sir John Whitmore, a coach tudomány jeles képviselője)
Nem a múltat térképezzük fel hosszasan, bár ilyen élmények is felszínre kerülnek, hanem az adott probléma leggyorsabb és leghatékonyabb megoldásán dolgozunk.
Mennyi idő alatt érhető el eredmény?
Ez függ attól, hogy milyen problémával keresett meg, de attól is, hogy az ügyfél mennyire elszánt a változást illetően.
Általában 7-10 alkalom elegendő egy téma lezárásához.
Mi történik egy ülésen?
Az én feladatom megteremteni azt az oldott légkört, ahol az ügyfél meg tud nyílni. Kérdésekkel és különböző diagnosztikai eszközökkel feltárjuk a problémát. Megfogalmazzuk az elérendő célt és megtervezzük a szükséges lépéseket. Végig haladva a kijelölt úton eljutunk a megoldásig, megünnepeljük a sikert.
Milyen gyakran találkozunk és milyen hosszú egy ülés?
Általában hetente egyszer találkozunk, de van olyan probléma, ahol kéthetente esetleg havonta is elegendő.
Egy találkozó 60 percig tart.
Az első találkozó:
Ez valójában a 0. találkozó, hiszen „csak” ismerkedünk. Ha az ügyfél bizalmat szavaz nekem, és én is úgy ítélem meg, hogy segíteni tudok, akkor egyeztetjük a következő találkozó időpontját, majd megkezdődik a közös munka.